A kultúra nem ART...
Mindenkinek, akit érdekel a street, a szürrealizmus, a pop és a kult mint lifestyle.
Nektek, kultúrarcoknak, a mindennapi betevő.
Nagy adag, ízlésesen tálalt művészet, érdekességekkel körítve, képekkel fűszerezve.
Sang-Jang Lee eredetileg a magányosoknak találta ki ezt a testmelegítőt, ami helyettesítheti a partnert egy-egy hidegebb estén, mondjuk Szex és New York nézése közben, de méretének köszönhetően lehet rajta aludni, magunkra tekerni, meg ezerféle módon feküdni. Egyik végét a konnektorba kell applikálni, hogy legyen meleg, a másik felén pedig lehet aludni vagy tévézni. Az már csak hab a tortán, hogy az egész úgy néz ki, mint egy fekete sperma. Én nem vagyok prűd, meg a babzsákos izéket is szeretem, de ez nem hiszem, hogy otthonra kéne. És nektek tetszik?
Színes LEGO vagy még inkább Stefan Bucherger dizájner fejéből aláhullott tetris kockák, egy kis lapraszerelt IKEA életérzéssel fűszerezve. Ez a Flatshare, azaz a rakásolható hűtőszekrény, melynek leginkább kollégiumokban lehet sikere, így ki-ki kisajátíthatja magának a harmadik emeletet vagy a kék szintet. A formatervező azért egy öltözőszekrényeknél bevállt számzárral is elláthatta volna a rekeszeket, mert nincs az a jóravaló szobatárs, aki ellen tudna állni egy kis otthonról hozott töltöttkáposztának vagy egy hideg sörnek.
A koncepció másik célja az energiatakarékosság. Amikor kiveszünk valamit, kisebb dobozt nyitunk ki, kisebb ajtón keresztül szökik az energia és a hideg. Igaz az ajtók nem átlátszóak, így ha nem tudjuk hova rejtettük a tiramisut kénytelenek leszünk végignyitogatni az összes ajtót és akkor nem leszünk sokkal előbbre.
Azért moduláris építkezésnek további előnyei is akadnak. Egyrész kis lakásban kezdhetünk egy egydarabos kivitellel és ha szükség van rá bővíthetjük, másrészt az 5 fokos hűtő és a -18-as mélyhűtő között még további zónákat is kialakíthatunk, mondjuk egy 15-18 fokosat a boroknak vagy egy kevésbé hideget a zöldségeknek, gyümölcsöknek.
Egy bázis négy emelet fogadására alkalmas. Az amúgy sem unalmas színes modulok pedig további skinekkel, dizájnokkal és előlapokkal varázsolhatóak még egyedibbé.
A Joel Escalona Studio fel akarta robbantani az USB piacot, ezzel a bomba alakú flashdrive-val, de ugyanezt el tudnám képzelni 1 Tb-s vincseszterként, már csak a formabontó hatása miatt. Mondjuk a repülőre tuti nem engednének fel vele, de az asztalon jól mutat.
animacio
,
geek
,
jatek
,
nintendo
,
pixel
,
retro
,
video
,
vizual
Egy pixelt-pixelre halmozó animáció, amely szórakoztatva vezet végig a videójátékok fejlődésének fontos állomásain. Pong, Pac-Man, Invaders, Mario Bros, Doom, Tomb Raider, stb. Nem kimondottan pixel-történelem óra, inkább egy kreatív funny-flashback, kockáról-kockára újrarajzolva MSLBVR jóvoltából.
Unod már a standard biciklilámpát? Félsz, hogy elveszel a tömeg szürkeségében?Szeretnéd feldobni a belvárosi bringakultúrát? Tuningold fel a kerekek világítását a Monkeyelectric LED lámpáinak segítségével! Pimpereknek persze szigorúan csak a home made megoldásokat javasoljuk!
GG Interjú,
ArtMark:
óriási respekt!én is szoktam ilyen mintákat sablonnal,stickerrel alkalmazni és ahogy észreveszem tetszik az embereknek.de hozzám...
»