Richard Avedon fotográfiája ismerős lehet a hozzáértőknek vagy a divatkedvelőknek, de még talán a laikusoknak is. A 2004-ben elhunyt amerikai fotósról halálakor a New York Times írta, hogy művészete segített Amerika képét a stílus, a divat és a szépség eszközeivel átformálni.

A Harper Bazaarnál kezdte, majd a Vogue és a Life is alkalmazta. A korban különleges eljárással dolgozott, figyelt arra, hogy az érzelmek kiszűrhetők legyenek képein, és gyakran éppen 'akcióban' fotózott.

Ezután a legmenőbb divatkampányokkal és márkákkal dolgozott, s amellett, hogy a divat képezte karrierje fő irányát, fotózott a Beatles-szel, s politikai témájú képei is megjelentek. Portréinál kiemeli a személyiség jegyeit, elmondása szerint lelki folyamatokat is vissza kíván adni a képeken. Jellemző a letisztult, minimalista környezet, s a pszichológiai mélységekbe merülés.

Képeit számos kiállítás bemutatta már, s fogja is, karrierjét meg is filmesítették. Igazán hangsúlyos Avedon művészete, ugye egyetértesz?

Képek: Google



Komment

Kommentek száma: konvergál a 0-hoz.

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.