A Belváros-Lipótváros Önkormányzata által támogatott éjszakai barangolás, a Stylewalker Night neve mára összeforrt a magyar designnal. Bár számos jelentős design eseményt tartanak Budapesten, a Stylewalker Night frissességével, lazaságával sok olyan ember figyelmét is felkeltette, akik addig egyáltalán nem érdeklődtek a magyar divat és design iránt. Ez talán leginkább a rendezvény emberközeliségének és jó hangulatú programjainak köszönhető, ami egyértelműen azt az üzenetet közvetíti, hogy a magyar designer termékek bárki számára elérhetők, csak nyitva kell tartani a szemünket.

2012 júniusában egy teljesen megújult rendezvény várja a barangolókat, igaz,  a színes programok és a kedvezmények maradnak. Az elmúlt időszakban a városi életstílus fontos része lett a kortárs divat és design valamint a gasztronómia és a zene, és habár a Stylewalker Night-on eddig is jelen volt mind a négy elem, mégis most kapnak csak ugyanolyan szerepet. Hogy igazán bejárhatóak legyenek a helyszínek, két tematikus napon keresztül tart a rendezvény, így amíg június 8-án a a divat és a design játssza a főszerepet, június 15-én a gasztronómiai és zenei élvezetekben merülhetnek el a kikapcsolódni vágyók.

 

FASHION:DESIGN

Június 8. 19.00-24.00

Helyszínek:

Fashion: Black Box Concept Store, Eventuell Galéria, Juhos Cipőszalon, Látomás, Mono Fashion Shop, Nanushka, Ourstyle Boutique, Zoe Phobic

Design: Aron Design Store, Bomo Art Budapest, Buborék, Design Terminál, Forma, Hybridart Design Shop & Café, Innoshop, Iringó Virágmanufaktúra, Rododendron Art & Design Shop

 

A Stylewalker Night FASHION:DESIGN estéjén ismét felsorakozik a magyar tervezői boltok krémje. Itt debütál a Mono Fashion saját márkájának, a Nubunak a 2012/2013-as őszi/téli kollekciója egy videóvetítés keretén belül. Nem ez lesz azonban az egyetlen kollekció debüt,   a Design Terminálban található Hybrid Art Design Shop & Caféban Kele Ildikó új kollekciója mutatkozik be. Az Innoshop az Ezüstgaléria fiatal művészei exkluzív kiállításának ad otthont. A Zoe Phobicban divatbloggerek részvételével tartanak kerekasztalbeszélgetést, az Ourstyle Boutique-ban pedig  hazai divatfotósok egyik legfoglalkoztatottabb művészének Viszlay Márknak a kiállítása tekinthető majd meg. Lesz még performansz az Eventuellben a Blue Paprika és a GOBE részvételével, egy izgalmas installáció Szalai Mimi által a Formában, vagy éppen a Párnazene következő felvonása a Nanushka Beta Store-ban. Rengeteg interaktív programmal készülnek az üzletek: design narancslé készítés, divat játszótér, cipőtervezés, origami piknik, szárazvirágkészítő workshop, csak néhány példa a színes programok közül.

 

 

GASTRO:BISTRO

Június 15. 19.00-24.00

Helyszínek:

Gastro: Auguszt Cukrászda, Chefparade Csoki és Sütiműhely, Dzsem, Gelarto Rosa, Le Parfum Croisette

Bistro: Café Alibi, Csendes, Csendes Társ, innio wine bar, Silenus Pub, Toldi Klub

 

A Stylewalker Night második napján a belváros legizgalmasabb gasztro helyei és klubjai várják azokat, akik unják a megszokott helyeket, és kipróbálnának új ételeket, vagy éppen jó zene mellett meginnának egy italt. Persze nem lenne Stylewalker Night, ha egy átlagos estéről lenne szó. A Gelarto Rosában saját jégkrémet készíthetünk, a Toldi Klub elhozza a belvárosba a kertiparti hangulatot. Aztán ott  a Csendes Társ, ahol időutazást élhetünk át, hiszen igazi Old Fashion Bárrá alakul át az este folyamán, amíg a nagymúltú Auguszt Cukrászda átlépi a stílushatárt. Hogy ez pontosan mit is jelent, érdemes személyesen is megtapasztalni. A Dzsem ezen az estén tartja második születésnapját, így a buli hangulat mindenképpen garantált. A Silenus Pubban és a Café Alibiben két speciális feldolgozás koncert lesz, amíg előbbiben a ZUP bolondítja meg napjaink pop és rock slágereit sajátos előadásában, addig utóbbiban Pádár Alexandra és Nagy Dávid akusztikus duó formájában ad elő ismert dalokat.

 

A rendezvény összes programja ingyenesen látogatható!

Részletes infó: www.stylewalker.hu

Facebook oldal érdekességekkel: www.facebook.com/stylewalkernight

Facebook eventek: http://www.facebook.com/events/422419014446949/?ref=ts

http://www.facebook.com/events/392788630764275/?ref=ts

Főtámogató: Belváros - Lipótváros Önkormányzata

Szervező: Stylewalker Promotion

Médiapartnerek: mashKULTURE Juicy, Stilblog, LeCool, We Love Budapest, Style&Dirt, moha online

 

 


Pénteken újra Stylewalker Night

2011. jún. 15. 11:01       nincs komment
szerző: foltin
címkék: bolt , design , esemény , event , style , stylewalker

A design-t szeretjük, az éjszakát szintén, szóval a kettő keveréke tuti nekünkvaló. Részletes program itt vagy a kattintás után! Ott találkozunk!

2011. június 17. péntek 19-24 óra

 

Elolvasom »